Autómentés Budaörs

Autómentő Budaörs

A budapesti agglomerációban található, Budapest XI. kerületétől nyugatra. A településtől délre halad az M1-es és M7-es autópálya közös szakasza. Így joggal lehet Budapest nyugati kapuja. A városon áthalad az 1-es főút. Szinte nem telik el egyetlen hét sem balesetek nélkül, ezeken az útszakaszokon. Legutóbb eddig tisztázatlan körülmények között 2020. július 5-én, vasárnap 13 óra 40 perckor négy autó ütközött össze Budapesten, a XI. kerületi Budaörsi úton, a város központja felé vezető oldalon. 2020. május 8-án baleset történt Budaörsön a Szabadság út és a Károly király utca sarkánál. Az utat lezárták, a forgalmat a szervizútra terelik.

GYORSHÍVÁS
+3630 254 0042

Motoros ütközött személyautóval. A Szabadság út a helyszínelés idejére le van zárva. Még sorolhatnánk, hogy, milyen balestek történtek, de most inkább kitérnénk arra, hogy miért is történnek meg ezek a balesetek, mert AUTÓMENTŐ – BUDAÖRS szolgáltatásunk véleménye szerint balesetek, nem történnek meg csak úgy! A magyar gépjárművezetők többsége meg van győződve róla, hogy ő sosem lesz baleset részese. Akik ép bőrrel megúsztak egy kisebb koccanást, még inkább hajlamosak félvállról venni a biztonság kérdését. A magyarok úgy vélik, jól értenek a vezetéshez, pont úgy, mint a focihoz. Igazuk is van, ha vezetéstechnikai tesztet kellene tenniük, zömük ugyanúgy vizsgázna, mint a labdával a zöld pázsiton. AUTÓMENTŐINK, a több mint 10 éves tapasztalat tekintetében is megtapasztalták már, hogy, a balesetek jelentős része összefüggésbe hozható azzal, hogy az emberek többsége szeretne a lehető leggyorsabban, de a lehető legkisebb energia befektetéssel jogosítványhoz jutni.

GYORSHÍVÁS
+3630 254 0042

A követelményrendszer sajnos lehetőséget is ad arra, hogy a kezdők egy része úgy kapjon vezetői engedélyt, hogy egyértelmű jelek mutatják, képességei nem kielégítők. Ebben az is közrejátszik, hogy sok oktató nem megfelelően képzett, motiválatlan, és nem forgatja a szakirodalmat. Maguk sincsenek mindig tisztában azzal, hogy a különböző helyzetekben a fizikai hatások miként befolyásolják a jármű viselkedését, így meglehetősen nehéz azt várni tőlük, hogy használható tanácsokkal lássák el a tanítványaikat. AUTÓMENTŐINK az M1 –M7-es AUTÓPÁYÁIN, valamint BUDAÖRSÖN több okot tudnak felsorolni, amit a balesetek okainak tudhatunk be. A baleseti okok között szerepel továbbá, a túlzott önbizalom, illetve ennek ellentétje, a bizonytalanság áll. Az emberek nincsenek mindig tisztában cselekedeteik súlyával és következményeivel, csak túl későn ítélik vészhelyzetnek a vészhelyzetet. Erre utal, hogy a tanpályán csak tízből egy, a megszokott követési távolságot tartó sofőrnek sikerül megfelelő helyen megállni, ha hirtelen vészfékez az előtte, illetve tanpályán biztonsági okból a szomszéd sávban, közlekedő autó. A túlzott önbizalomra utal a számos “azt hittem, én még beférek” típusú magyarázat. De legalább ennyire veszélyes a bizonytalankodás a volánnál, mivel az ilyen vezetők vészhelyzeti reakciói kiszámíthatatlanok, s ez is sok balesetet okoz.

GYORSHÍVÁS
+3630 254 0042

Nagyon fontos tényező a figyelemhiány! Csakhogy az egész napi munka vagy a hosszú út által kiváltott fáradtság, akár másfél-kétszeresére is növelheti a reakcióidőt. Ez az állapot némiképp hasonlít az ittassághoz, a vezető nincs képességei megváltozásának tudatában, és éppen ez jelenti az igazi veszélyt. Hasonló hatást vált ki allergiagyógyszer és fájdalomcsillapító tabletta is. Alaposan meg kell tehát nézni, hogy az orvos által felírt szer alkalmazása mellett javasolt-e a vezetés, vagy sem. AUTÓMENTŐINK – BUDAÖRSÖN, de főleg AZ M1 ÉS M7 AUTÓPÁLYÁKON kérik minden autóstársunkat arra, hogy vezetés közben ne telefonáljanak. A vezetés közbeni telefonálás is megvonja a figyelmet és növeli a reakcióidőt. Az, hogy a telefon leköti az egyik kezet, a problémának csak az egyik, a kötelezően előírt kihangosítóval megoldható fele. A másik és az esetek túlnyomó részében nagyobb gond az, hogy a beszélgetés mindenképpen számottevő mértékben elvonja a sofőr figyelmét.

GYORSHÍVÁS
+3630 254 0042

Ha valaki utólag megkérdezné a mobilozó vezetőt, milyen jármű mellett haladt el, adott-e elsőbbséget a sarkon, esetleg megállt-e a lámpánál a beszélgetés közben megtett 4-5 kilométer alatt, az esetek többségében helytelen válaszokat kapna. Márpedig aki megszokásból és rutinból közlekedik, nem méri fel kellő mértékben a körülötte zajló eseményeket. Balesetek nem történnek “csak úgy” – általában minden közlekedő tevőleges részese annak, ami vele az úton történik!

Kezdőlap
Partnerünk: Nonstop autómentés